A felületkezelés magasiskolája

Sellakk

Azon ismeret alapján, hogy a felületeket védeni kell, az évszázadok folyamán újabb és újabb különféle anyagokat felhasználó művészi technikák fejlődtek ki. Ezen technikák egyike a "sellakk-politúrozás". A restaurátorok elsősorban antik bútorokhoz használják.

A XVII. századi hajósok a Közel- és a Távol-Kelettel kialakult új kereskedelmi kapcsolatok révén hozták Európába az addig itt még ismeretlen sellakkot. A sellakk a pajzstetű igen értékes kivonata, ez az élőlény Indiában bizonyos fák nedvével táplálkozik. A sellakklapocskákat (lemezes sellakk) borpárlatban (tehát alkoholban vagy spirituszban) feloldották és így hígfolyós, gyorsan száradó lakkot kaptak. Mivel a sellakk nemcsak gyorsan, de nagyon keményre is szárad, ezért más lassabban és puhábbra száradó gyanták adagolásával lágyították, mint a masztix és a terpentin; így egy politúrozásra alkalmas keveréket kaptak. Akárcsak a mai felületkezelő-üzemek lakk-előkészítési módszereit, a sellakkpolitúrok receptjeit és feldolgozását is szigorúan őrizték a politúrozó mesterek.

A sellakkpolitúrt "illékony lakknak" hívják, ellentétben az olajban oldott természetes gyantákkal, amelyek igen lassan száradnak. Mivel a sellakkpolitúr száradási ideje nagyon rövid, nem ecsettel kenik fel, hanem sok vékony rétegben egy polírlabdával dörzsölik be a fába. A sellakk-kal készült kézi politúrozású felületen a fa rajzolata látható marad, ellentétben a mázolt, vagy színes lakkal kezelt felülettel, ahol a művelet a fa textúráját teljesen elfedi. A receptek, a munkafolyamatok és a térbeli feltételek, ma már nem titkosak. A sellakk különösen az intarziás felületekre ideális azáltal, hogy egy transzparens politúrral védi és élénkíti a fantáziadús furnérfelületeket. A polírozásra a közepes és a finom pórusú fafajok alkalmasak, mint a cseresznye, körte, juhar, nyír, dió, mahagóni. Kis mennyiségű lenolaj és pórustöltő porok felhasználásával a polír rétegről rétegre dörzsölik be a fába egy gyapjúból és vászonból készült polírlabdával. Ez utóbbi műveletet addig végzik, míg a pórusok telítettek és zártak, a felület pedig szép csillogó lesz. Durva struktúrájú, nagy pórusú fákat, mint pl. a tölgyet, ritkán politúrozzák, mivel nem érhető el egységes felület, azaz a politúrt elnyelik a pórusok. A puha fák is alkalmatlanok a politúrozásra. A munkaműveletek közötti finom, simítócsiszolás nemcsak a jó lakkréteg felépítésénél, de a kézi politúrozásnál is fontos szerepet játszik.

Polírlabdák

A sellakkpolitúrt más lakkoktól eltérően nem ecsettel kenik fel, hanem vattából, gyapjúból és vászonból készült polírlabdával dörzsölik a fába. Ez utóbbi előnye, hogy mindig a fához igazodó mennyiség kerül a felületre. A polírlabdák nyomása által a puha és porózus helyeken a fa több politúrt vesz fel, mint a kemény, finom pórusú részeken. Ezenkívül minden polírozó mozdulat a felület további finom csiszolását jelenti.

Sellakkpolitúr-receptek

A sellakk kézi politúrozásánál vagy a kereskedelemben készen kapható politúrral, vagy a következő receptek szerint saját készítésű politúrral dolgozhatnak. A kereskedelemben kapható politúrnál feltétlenül ügyelni kell arra, hogy azt a megfelelő hígítóval 1:4 körüli arányban hígítani kell. Ezzel szemben a következő keverékeket a munkaműveletnek megfelelően, csekély mértékben kell hígítani. Az adalékokat a szakkereskedelemben kell beszerezni. A sellakklapocskák csak kevés színben kaphatók (citrom, narancs, rubinvörös), amelyek a fa természetes megjelenését kiemelik, de csak csekély mértékben színeznek. Ha a politúrt erősen festeni akarják (pl. feketére), akkor ezt egy, a lakk által oldható színezékkel érik el, amely több színben is kapható. Spirituszban oldódó porpácok még alig kaphatók a szakkereskedésben. A sokféle színben kapható sellakkrudakkal könnyen színezhetjük a politúrt. Bele kell tenni a kész keverékbe és hagyni feloldódni.

Íme a receptek:

- 1000 g alkohol (96%-os) vagy polírszesz, 20 g masztix, 25 g kolofónium, 100 g sellakklapocska.

- 1000 g alkohol, 90 g manilakopál, 120 g sellakklapocska.

- 1000 g alkohol, 15 g szandarak, 15 g masztix, 150 g sellakklapocska.

- 1000 g alkohol, 140 g szandarak, 50 g manilakopál, 10 g gumigutti.

- 1000 g alkohol, 125 g sellakk, 100 g sárkányvérgyanta, 20 g szandarak.

- 1000 g alkohol, 30 g velencei terpentin, 10 g sárkányvérgyanta, 30 g gumigutti, 30 g masztix, 120 g sellakk.

Összeállítás: minden receptre érvényes, hogy az alkotórészeket az előírt alkoholmennyiségben legalább 1 éjszakán át szobahőmérsékleten oldódni kell hagyni. Ezután egy durva vászonnal megszűrjük az oldatot és a politúrt egy jól zárható üvegedényben tároljuk.

A gyantafélék, amelyeket a sellakkpolitúrba lehet keverni:

- elemi gyanta: puha, zöldesfehér, trópusi fa gyantája,

- benzoe: puha, pirosassárga, a "Laurus Benzoea" gyantája,

- Gummi Animae: puha, világos, trópusi fa gyantája,

- masztix: puha, világos, a masztix fa gyantája,

- szandarak: kemény, világos, a boróka gyantája,

- terpentin (velencei): kemény, világos, a vörösfenyő gyantája,

- kopál: kemény, világos, mexikói fagyanta,

- sárkányvér: kemény, vöröses, a sárkányfa gyantája (Peru),

- gumigutti: puha, sárgás, indiai fa gyantája,

- kámfor: puha, fehéres, a kámforfa gyantája (Kína),

- kolofónium (hegedűgyanta is): terpentinolajból keletkezik a terpentingyártás során,

- balzsam: a gyantatartalmú fanedvek gyűjtőfogalma.

A politúrozás munkaműveletei

Élénkítés (tüzesítés):

A tulajdonképpeni politúrozás előtt a jellegzetes rajzolatú fafajok színezetét, rajzolatát lehet élénkíteni csiszolóolajjal. E művelet során egy kevés csiszolóolajjal beitatott gyapjúszövettel dörzsöljük a felületet keresztben és hosszában. A fa eredeti színe ezáltal mélyebb és jellegzetesebb lesz. A színtelen csiszolóolaj a kereskedelemben kapható késztermék. Ha a fafelületet enyhén színezni akarjuk, adjunk a csiszolóolajhoz olajban oldódó festékport. Az élénkített fafelületet 1 éjszakán át pihentessük. A következő művelet, a beeresztés előtt a felületet finomcsiszolni kell 600-800-as csiszolópapírral vagy 000-ás acélforgáccsal.

Beeresztés:

Ezen első sellakkal végzett művelet előtt egy polírlabdát készítünk, vattából, gyapjúból és durva vászonból (zsákvászon). A későbbiekben ezt a beeresztéshez és az alapozópolitúrozáshoz használjuk majd, a műveletek közötti szünetekben jól zárható üvegben tároljuk. Az új, még be nem dolgozott polírlabdát először oldószerrel benedvesítjük és utána merítjük a politúrba. Ehhez egy lapos tálba oldószert öntünk, egy másik tálba a készen vásárolt vagy saját készítésű politúrból töltünk és a polírlabdát ezekbe egymás után mártogatjuk addig, míg egy művelet elvégzéséhez jól át nem nedvesedett. E labdával a felületet szárazra polírozzuk, azaz "kipolírozzuk", adott esetben azonnal következhet a második felhordás. Egy alkalommal nem szabad túl sok politúrt felvinni, mert különben a labda enyhén ragadós marad. A politúr/oldószer keverési arány beállításához is kell némi tapasztalat és gyakorlati jártasság. A polírlabda semmi esetre se legyen túl nedves vagy a politúr túl vastag.

A beeresztésnél egy "vékony" azaz erősen hígított politúrral alapozunk. A polírlabdával sujtásszerűen (haladó nyolcas) haladva dörzsöljük be a pórusokat. Ha a nedves csík, amit a labda maga után húz elpárolgott, a felületen újból végigmegyünk, amíg a labda száraz lesz. A felületeken húzó mozdulatokkal dolgozunk, a labda nem állhat meg egy helyen, mert akkor feloldódik a már felhordott politúr. Ez érvényes a teljes munkafolyamatra, a beeresztéstől a felfényezésig. Ha mégis "feltépjük" egy helyen a politúrt, akkor a felületet néhány órán át pihentetjük, utána ezt a szakaszt finoman kicsiszoljuk és tovább polírozunk.

Pórustömítés:

A politúrozásra alkalmas nagy és közepes pórusméretű fáknál (pl. dió, szil, kőris) először kitöltjük a pórusokat horzsakőliszttel, azaz alapozzuk a felületet azért, hogy a tulajdonképpeni politúrozáshoz egyenletes felületet kapjunk. A finompórusú fák pórusait is ki lehet tölteni. Finompórusú fáknál csak egy rétegben, míg a nagy pórusú fáknál 2-3 rétegben labdával hordjuk fel a pórustömítő anyagot. A pórustömítő anyagot horzsakőlisztből és sellakkpolitúrból keverjük. Ehhez egy tálba híg politúrt öntünk és összekeverjük horzsakőliszttel, míg egy pasztaszerű keveréket kapunk. A "horzsakőlabdával" (vattával töltött durva vászon) egymás melletti húzó, esetleg egymást keresztező mozdulatokkal dörzsöljük a fafelületet. A felület fehéresszürkére szárad. Ezután egy finom acélforgáccsal vagy 600-800-as csiszolópapírral való csiszolás következik. A csiszolatport gondosan el kell távolítani. A pórusok most többé-kevésbé fehéres megjelenést mutatnak. Az első pórustömítés legtöbbször egyenetlen, ezért másodszor, esetleg harmadszor is elvégzik ezt a műveletet. Az a fontos, hogy a fát a pórustömítés után gondosan csiszoljuk és tisztítsuk, hogy ne maradjanak vissza a felületen horzsakőlisztszemcsék. Különben az ezt követő politúr egyenetlenül épülne fel, a rettegett "polírtetűk" jelennének meg a felületen.

Amennyiben még kis repedések, lyukak vagy hibahelyek találhatók, akkor ezeket sellakkal, viasszal vagy fakitt-tel ki lehet javítani és finomra csiszolni.

Alapfényesítés ("grundolás"):

A fa finomra csiszolt, "beeresztett", "pórustömített", újból csiszolt és most következik a politúrozás. Az alapozópolitúrozásnál a labdát a recept szerint előkészített politúrba merítjük és pótlólag kevés alkoholt teszünk rá. Ehhez a "beeresztőlabdát" használjuk és esetlegesen váltunk közepes durvaságú vászonbevonatra. Jól átitatott labdával polírozunk balról jobbra keresztirányú vagy átlós húzó mozdulatokkal. Mindig ügyelni kell arra, hogy ne menjünk rá az éppen felhordott, még nedves politúrra, mert az ismét feloldódik. Megfelelő teremhőmérséklet mellett az alkohol gyorsan elpárolog és minden művelettel egy-egy vékony sellakkréteg kötődik a felületre. Először közepes vagy erős nyomással dolgozunk a labdával, de az első rétegek után egyre lazábban, könyékből mozgatjuk a labdát a felületen.

Egy-két labda "kipolírozása" azaz szárazra polírozás után a felületet egy éjszakán át pihentetni, majd a további munkálatok előtt finoman csiszolni kell, acélforgáccsal vagy horzsakőliszttel.

Ezt az alapfényesítést néhány napig lehet végezni, addig, amíg azt észleljük, hogy a frissen átitatott labdát nem olyan könnyű húzni a felületen és szünetek, valamint vászoncsere ellenére is egyre gyorsabban ragad le. Ez az a pillanat, amikor át kell térni a "fedőpolírozás" műveletére, melyet olaj segítségével végzünk.

Az alaprétegnek egy éjszakán át pihennie kell. Az esetleges hibákat a következő napon kicsiszolhatjuk horzsakőliszttel vagy acélforgáccsal.

A horzsakőliszttel való csiszolás alatt a "horzsakőlabdával" (vatta, bevonat, durva vászon) a pornak a felületen való dörzsölését értjük. A horzsakőlisztet szórhatjuk közvetlenül a felületre vagy tehetjük a labdába a vászon és a vatta közé. Minden csiszolási maradékot, mint mindig, gondosan el kell távolítani.

Fedőpolírozás:

Még begyakorlott kezű mesterek is észreveszik az alapozópolírozás során, hogy a polírlabda egy bizonyos rétegtől kezdve túlságosan is leragad. A további politúrozási munkálatok érdekében polírolajat kell alkalmazni ahhoz, hogy a labda könnyebben legyen vezethető a felületen.

Most a "fedőpolírozó" labdával dolgozunk (vatta, gyapjúszövet, finom vászon), sellakkpolitúrba mártjuk, néhány csepp polírolajjal beitatjuk. A fedőpolírozásnál a politúrt alig hígítjuk alkohollal, töményebb anyaggal dolgozunk. Az olaj hatására a polírlabda könnyebben siklik a felületen és már nem tud leragadni. Laza könyékmozdulatokkal dörzsölünk, kör vagy nyolcas alakban mozgatva a labdát a felületen. A szélek néha nem lesznek egyöntetűek, ezért ezeken a helyeken külön kis körmozdulatokkal dolgozunk. A politúr/olaj keverék akkor jó, ha a labda egy leheletszerű nyomot, mint "felhőt" húz maga után. Ez a jelenség az olajnyomon elpárolgó alkohol miatt látható. Ha túl sok olajat használtunk, akkor a vászon gyorsan kifényesedik és kikeményedik. Ha ez bekövetkezett, akkor a vászont lecseréljük és a labdára még egy kevés oldószert teszünk. Ügyeljünk ez utóbbi elkerülésére, inkább takarékosan bánjunk az olajjal. Az olaj csak egy segédanyag a politúrozásnál. Bár egy részét bepolírozzuk a fába, a maradék azonban a felületen marad és egy matt fátyolt képez, amit végül ismét el kell távolítani.

A fedőpolírozásnál a labdát tovább lehet használni, mint az alapozópolírozásnál. Hüvelykujjal a labdára - nem feltétlenül a fára - gyakorolt nyomással juttatjuk a politúrt a fára. A politúr különösen jól megtapad, ha a gyakorolt politúrozó hallja a labda "csikorgását". A fedőpolírozást addig kell folytatni, amíg a pórusok teljesen zártak, a felület pedig magasfényű lesz. Még itt is beiktatunk száradási szüneteket az egyes rétegek felhordása közé. Egy-két labda elhasználása után a felületet éjszakára pihenni hagyjuk, utána tovább polírozunk. Némi politúrozási gyakorlattal még most is dolgozhatunk horzsakőliszttel. A labda és a vászon közé kevés horzsakőlisztet teszünk és a szokásos módon politúr és némi olaj hozzáadásával kipolírozzuk a labdát. A horzsakőliszt csiszol, a labda pedig jobban "húz". Ha a pórusok már zártak, akkor alig adunk olajat a labdához, helyette ismét jobban hígítjuk a politúrt a felfényezéshez.

Felfényezés:

2-3 nap pihentetés után a "fedőpolírozott" rajzolatnak zártak ugyan a pórusai, de egy matt olajfilm borítja, amit ezen utolsó munkaműveletben kell eltávolítani. A felfényezéshez egy új labdát készítünk (vatta, gyapjú, finomvászon). Kezdetben a fedőpolírozáshoz hasonlóan egy-két labdával folyik a munka, erősen hígított politúrral és még egy kevés olajjal. Aztán már csak oldószert teszünk a labdára és felszedjük az utolsó olajmaradványokat. Gyakrabban váltjuk a vászont azért, hogy a beszívott olajat ne kenjük még egyszer a felületre. Figyelem! Ha túl sok alkoholt használunk és nem oszlatjuk szét alaposan a labdában, akkor a fedőpolitúrt ismét felszakítjuk. A felfényezés éppen ezért igényel némi gyakorlatot. A kereskedelemben készen kapható polírvíz valamivel egyszerűbben alkalmazható.

A fényezett felületnek kb. 60 órát kell pihennie. Csak akkorra szárad és keményedik ki a politúr.

A sok munkaművelet ellenére a sellakkpolitúr egy érzékeny felületkezelési mód, amely víznek, hőnek, alkoholnak és mindennapi használatnak nem nagyon áll ellen. Egy szilikontartalmú, "magasfényű politúrral" pótlólagos védelmet lehet adni a felületnek.

Matt politúrozás:

A fényesített felületet néhány esetben túl magasfényűnek találhatjuk. A csillogást egy kicsit meg lehet törni, politúr finom porral, pl. bécsi mésszel, horzsakőliszttel vagy tripolival való megmunkálása révén. Egy puha ronggyal vagy csiszolófával (parafa) mattítjuk a politúrt úgy, hogy a port a felületre dörzsöljük és utána gondosan eltávolítjuk.

Fekete politúrozás:

Ha a fafelületet feketére akarjuk politúrozni (pl. egy zongoránál), akkor a hagyományos politúrozási szabályok szerint járunk el, de feketére festett sellakkpolitúrral. A még kezeletlen fát a politúrozás megkezdése előtt feketére lehet pácolni. A pórustömítés munkaműveletében nem a világos horzsakőliszttel, hanem a kereskedelemben kapható sötét pórustöltő porral dolgozunk.

A sellakkpolitúr feljavítása:

Ha a kézi politúrozású bútor felülete az évek folyamán elhasználódik, foltos és repedezett lesz, akkor újból fel lehet politúrozni. A döntés, hogy a politúrt feljavítsuk-e vagy alapjában újra készítsük, a felület állapotától függ. Amennyiben a politúr nagyon kifakult, tompa és jelentéktelen fényű és a fa rajzolata alig ismerhető fel, akkor minden réteget el kell távolítani, csiszolni és újra politúrozni. Ha a feljavítás mellett döntöttünk, a következők szerint járunk el:

Mindig a meglévő szennyeződésnek (pl. bútorfényező, viasz) megfelelően csiszoljuk a felületet 000-ás acélforgáccsal vagy 500-600-as csiszolópapírral. Arról, hogy sellakkpolitúrral van-e dolgunk úgy győződhetünk meg, hogy a csiszolatpor nagyon finom és sárgás (feltéve, hogy nem erősen elszíneződött felületről van szó). Aztán a felületet alkohollal átitatott labdával tisztítjuk meg. Ne használjunk túl sok alkoholt, mert az felszedi a még meglévő politúrt. Rövid száradási idő után a felületet horzsakőliszttel és egy száraz vászonlabdával finomra csiszoljuk. A csiszolatport gondosan távolítsuk el, mielőtt a sellakkos fedőpolitúrozást elkezdenénk.

Németh Róbert